Courteney Cox

Courteney Cox

Egy videóklipnek köszönheti a karrierjét. Voltaképpen betáncolta magát a filmvilágba, ugyanis először Bruce Springsteen videójában, a Dancing in the Dark-ban szerepelt 1984-ben. Akkoriban ő építészetet tanult, ám ez a jelenet alaposan megváltoztatta életét. Ezt kisebb-nagyobb fotózások követték, modellkedés a Ford ügynökségnél, majd néhány feledhető szerep tévéműsorokban. 6 évig járt Michael Keatonnal. Első filmes sikerét az Ace Ventura: Állati nyomozóban aratta 1994-ben, és még abban az évben elkezdte forgatni a Jóbarátokat. Főszerepet játszott még a Sikoly, Sikoly 2., Sikoly 3., Sikoly 4. szériában (1996, 1997, 2000, 2011). A forgatáson ismerkedett meg David Arquette-tel, akivel 1999. június 12-én össze is házasodott, és 2004-ben megszületett közös gyermekük, Coco Riley Arquette. Legjobb barátnője, Jennifer Aniston lett a kislány keresztanyja. 2010 októberében a pár bejelentette, hogy különválnak, de továbbra is közeli barátok és üzleti partnerek maradnak. 2012 júniusában David beadta a válást, két év külön élés után. A válás 2013 májusára zárult véglegesen le. 2013 óta van együtt Johnny McDaiddel. Díjak és jelölések: 2010 - Golden Globe-díj jelölés - a legjobb színésznő vígjáték tv-sorozatban (Született szinglik) 2002 - Arany Málna díj jelölés - a legrosszabb női epizódszereplő (Milliókért a pokolba) 2002 - Arany Málna díj jelölés - a legrosszabb páros (Milliókért a pokolba)
Ismert : Acting
Születésnap : 1964-06-15
Születési hely : Birmingham, Alabama, USA
Más néven : Courtney Cox, 考特妮·考克斯, Courteney Cox Arquette, Courteney Cox-Arquette, 寇特妮·考克絲

Filmek listája Courteney Cox

HD

Polgárháború

2024 Movie
HD

Atlas

2024 Movie
HD

A kaszkadőr

2024 Movie
HD

A halálkártya

2024 Movie
HD

Az első ómen

2024 Movie
HD

Kinyírni a világot

2024 Movie
HD

Godzilla Minus One

2023 Movie
HD

Un père idéal

2024 Movie
HD

Dűne: Második rész

2024 Movie
HD

Kung Fu Panda 4.

2024 Movie
HD

Garfield

2024 Movie
HD

Halálos iramban 10.

2023 Movie
HD

Agymanók 2

2024 Movie
MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK MUCUK